Adómentes
a szakképző iskolai tanulónak a tanulószerződés alapján kötelezően kifizetett
díjazás, valamint a tanulószerződéses tanulót jogszabály alapján megillető
kiegészítő pénzbeli juttatás!
Ide másolom az SZJA törvény vonatkozó részét:
1. számú melléklet az 1995. évi CXVII. törvényhez
Az adómentes bevételekről
4.11. a szakképző iskolai tanulónak, illetve felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatónak tanulószerződés, illetve hallgatói szerződés alapján, valamint szakképzésben tanulószerződés nélkül részt vevő tanulónak a szorgalmi idő befejezését követő összefüggő szakmai gyakorlat időtartamára külön jogszabály szerint kötelezően kifizetett díjazás, valamint a tanulószerződéses tanulót jogszabály alapján megillető kiegészítő pénzbeli juttatás, továbbá a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény alapján a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprésze terhére folyósított szakiskolai tanulmányi ösztöndíj;
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése